Ellentétes a munkaidő-szervezésről szóló irányelvvel az olyan nemzeti szabályozás, amely a fizetett éves szabadsághoz való jogot legalább tÃz nap tényleges munkavégzéstől teszi függővé
E jog nem sérülhet akkor sem, ha a munkavállaló megfelelően igazolt betegszabadságon van akár betegség, akár pedig a munkahelyen vagy máshol bekövetkezett baleset következtében
Az Ãtélet teljes szövegéhez (Angol!)
A sajtóközlemény angol verziója
A sajtóközlemény német verziója
A sajtóközlemény francia verziója
A munkaidő-szervezésről szóló irányelv
1 7. cikke kötelezi a tagállamokat az annak biztosÃtásához szükséges intézkedések megtételére, hogy a nemzeti jogszabályoknak megfelelően minden munkavállalót legalább négy hét éves szabadság illessen meg.
M. Dominguez 2005. novemberében a lakóhelye és a munkahelye között úti balesetet szenvedett. E baleset következtében 2005. november 3-ától 2007. január 7-éig fel volt mentve a munkavégzés alól. Francia bÃróság előtt keresetet indÃtott annak érdekében, hogy biztosÃtsák számára az ezen időszakra járó 22,5 nap szabadságot, amelyet a munkáltatója, a Centre informatique du Centre Ouest Atlantique (CICOA) nem adott ki neki, másodlagosan pedig annak érdekében, hogy fizessenek számára 1970 euró összegű ellentételezést. M. Dominguez ugyanis azt állÃtja, hogy az úti baleset olyan üzemi balesetnek minősül, amelyre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint ez utóbbira. M. Dominguez szerint azt az időtartamot, amelynek során a munkaszerződését az úti baleset következtében felfüggesztették, a fizetett szabadságának számÃtása szempontjából tényleges munkavégzéssel töltött időnek kell tekinteni. Mivel pervesztes lett, M. Dominguez felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő.
A Cour de cassation (Franciaország) azt kérdezi a BÃróságtól, hogy összeegyeztethető-e az irányelvvel az a francia szabályozás, amely egyrészt a fizetett éves szabadsághoz való jog keletkezését attól a feltételtől teszi függővé, hogy a munkavállaló legalább tÃz napig (illetve a 2008 februárja előtt hatályos szabályozás értelmében egy hónapig) ugyanannál a munkáltatónál munkát végzett a (főszabály szerint egy év tartamú) referencia-időszak során. Másrészt a francia szabályozás tényleges munkavégzési időszakként ismeri el azokat az időszakokat, amelyek során a munkaszerződés teljesÃtését felfüggesztették többek között üzemi baleset miatt, anélkül hogy az úti balesetet emlÃtené.
A BÃróság a mai napon hozott Ãtéletében először is megállapÃtja, hogy
az irányelvet akként kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti rendelkezés, amely a fizetett éves szabadsághoz való jogot a referencia-időszak alatt legalább tÃz nap (vagy egy hónap) tényleges munkavégzéssel töltött időtől teszi függővé.
A BÃróság emlékeztet arra, hogy a fizetett éves szabadsághoz való jogot az uniós szociális jog különleges fontossággal bÃró elvének kell tekinteni, amelytől nem lehet eltérni, és amelynek a nemzeti hatóságok általi érvényesÃtése csak az irányelvben kifejezetten meghatározott korlátok között történhet. Jóllehet a tagállamok a belső szabályozásuk keretében meghatározhatják a fizetett éves szabadsághoz való jog gyakorlási és alkalmazási feltételeit, a valamennyi munkavállaló számára kifejezetten biztosÃtott e jognak a keletkezését nem köthetik semmilyen feltételhez, magát a létrejöttét pedig nem zárhatják ki.
Másfelől a BÃróság megerősÃti, hogy
az irányelv nem tesz különbséget a referencia-időszak során betegszabadság miatt távol lévő munkavállalók, illetve az emlÃtett időszak során ténylegesen munkát végző munkavállalók között2. Ebből következik, hogy a megfelelően igazolt betegszabadságon lévő munkavállalók tekintetében az irányelv által valamennyi munkavállaló számára biztosÃtott, fizetett éves szabadsághoz való jogot a tagállamok nem rendelhetik alá azon feltételnek, mely szerint a munkavállalónak a referencia-időszak során ténylegesen munkát kellett végeznie.
Másodszor, a BÃróság megállapÃtja, hogy
a nemzeti bÃróságok a belső jog alkalmazása során kötelesek e jogot úgy értelmezni, hogy a lehető legteljesebb mértékig figyelembe veszik az irányelv szövegét és célját. Az irányelv teljes érvényesülésének biztosÃtása érdekében a nemzeti bÃróság feladata megvizsgálni, hogy kialakÃthatja-e a belső jog olyan értelmezését, amely lehetővé teszi, hogy a munkavállaló úti baleset miatti távollétét az üzemi baleset miatti távolléttel azonos módon Ãtélje meg. Ezzel összefüggésben a BÃróság hangsúlyozza, hogy az irányelv szerint a valamennyi munkavállalót megillető fizetett éves szabadsághoz való jog akkor sem sérülhet, ha e munkavállaló a munkahelyen vagy máshol bekövetkezett baleset következtében, vagy pedig bármilyen természetű vagy eredetű betegség következtében a referencia-időszak során betegszabadságon volt.
Arra az esetre, ha a nemzeti jognak az irányelvvel összhangban álló ilyen értelmezése mégsem lehetséges, a nemzeti bÃróságnak meg kell vizsgálnia, hogy a M. Dominguezhez hasonló helyzetben lévő munkavállaló hivatkozhat-e közvetlenül az irányelvre. Ezzel összefüggésben a BÃróság mindenekelőtt megállapÃtja, hogy az irányelv rendelkezdései tartalmukat tekintve feltétlennek és kellően pontosnak tűnnek ahhoz, hogy a magánszemélyek a nemzeti bÃróságok előtt hivatkozhassanak azokra a tagállamokkal szemben. Továbbá, mivel a jogalanyok magánszemélyekkel szemben nem hivatkozhatnak közvetlenül valamely irányelvre, a nemzeti bÃróság feladata megvizsgálni, hogy az irányelvre lehet-e hivatkozni a CICOA-val szemben attól függően, hogy az milyen minőségben jár el (magánjogi vagy közjogi szervezetként). Amennyiben lehet hivatkozni az irányelvre a CICOA-val szemben, a nemzeti bÃróságnak az irányelvvel ellentétes valamennyi nemzeti rendelkezést figyelmen kÃvül kell hagynia.
A fentiek hiányában M. Dominguez az állam felelősségére alapÃtott keresetet indÃthat annak érdekében, hogy adott esetben kártérÃtést kapjon az őt annak következtében ért kárért, hogy megsértették a fizetett éves szabadsághoz való, az irányelvből eredő jogát
3.
Harmadszor,
a BÃróság úgy Ãtéli meg, hogy az irányelv lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy a betegség okától függően eltérő időtartamú fizetett éves szabadságot állapÃtsanak meg, azzal a feltétellel, hogy ez az időtartam megegyezik az irányelv által biztosÃtott négy hetes minimummal, vagy meghaladja azt.
-----------------------
EMLÉKEZTETŐ: Az előzetes döntéshozatali eljárás lehetővé teszi a tagállami bÃróságok számára, hogy az előttük folyamatban lévő jogvita keretében az uniós jog értelmezésére vagy valamely uniós jogi aktus érvényességére vonatkozó kérdést terjesszenek a BÃróság elé. A BÃróság nem dönti el a tagállami bÃróság előtti jogvitát. A nemzeti bÃróság feladata, hogy az ügyet a BÃróság határozata alapján elbÃrálja. E határozat a tartalmilag hasonló kérdésben eljáró más nemzeti bÃróságokat is köti.
------------------------
1A munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4-i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 299., 9. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 381. o.).
2A BÃróság C-350/06. és C-520/06. sz., Schoultz-Hoff és társai egyesÃtett ügyekben 2009. január 20-án hozott Ãtélete; lásd továbbá a 4/09. sz. sajtóközleményt.
3A BÃróság C-6/90. és C-9/90. sz., Francovich és társai egyesÃtett ügyekben 1991. november 19-én hozott Ãtélete. 